Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Csillagszülöttek

2010.01.28

 

Kép 

most már tudod, ki vagy. Ott vagy mindenhol, elvegyülsz az emberek között, itt jársz köztük.
A csillagszülöttek az élet minden területén, a Földön létező összes kultúrában fellelhetőek, számtalan foglalkozás és életstílus jellemző rájuk. Te is egy vagy közülük. Ennek ellenére sosem érezted igazán idetartozónak magad. Elhagyatott vagy, mintha igazi szüleid örökbe adtak volna egy különös, idegen családhoz. Amikor fiatal voltál, talán belenéztél néha anyád, apád, testvéred szemébe, és azon tűnődtél, vajon kik ők, és miért élsz velük. A csillagos eget bámulva kiáltottál az igazi népedhez, hogy mentsenek meg erről a szokatlan helyről. Igen, te is csillagszülött vagy.
Amikor kisgyerek voltál, sok szokatlan álmod volt, és furcsa dolgok történetek veled. Próbáltad ezeket megosztani a családoddal, de ők ezeket általában túl élénk fantáziádnak tulajdonították. Talán vannak olyan emlékeid, hogy éjszakánként az ágyad felett lebegve merengsz lent fekvő, alvó tested fölött. Vagy talán átélted, milyen érzés olyan hatalmassá válni, hogy az szinte elméd határait is elmossa. Azonban amikor már épp hozzászoktál volna ehhez az érzéshez, egyetlen villanás alatt ismét icipici lettél, iszonyúan, felfoghatatlanul apró.
Lehetséges, hogy addig-addig gyorsultál, amíg minden elmosódott, szédülni kezdtél, és szinte rosszul lettél. Aztán minden figyelmeztetés nélkül az idő a lehető leglassúbb ütemre váltott, szinte az őrületbe kergetve ezzel téged. Ezek a gyerekkori élmények, amelyekből néhány máig megmaradt, olyan utazások voltak a tudatosság különböző fokozatain és sokdimenziós kapukon át, amikre gyerekkorodban sokkal nyitottabb voltál, mert még nem homályosította el látásodat a neveltetés, amely szerint ilyesmik nem léteznek.
Lehet, hogy az erdő mélyén tündérekkel találkoztál, akik a viszontlátás örömével üdvözöltek, és megosztották veled titkaikat. Hiszen a tündérek úgy örülnek, ha az emberek tudomást vesznek a létezésükről, és hajlandóak játszani velük. Talán éjszaka angyalok látogattak meg szobád magányában, és a csillagok dalát énekelték neked, vigyáztak rád, őrködtek feletted, olykor meggyógyítottak, ha beteg voltál vagy megvigasztaltak, ha el voltál keseredve. Az is lehet, hogy késő éjszaka, amikor ágyadban feküdtél, ragyogó, színes gömbök jelentek meg melletted, és ettől furcsamód biztonságban érezted magad. Igen, te is csillagszülött vagy.
Esetleg úgy érezted, eltévedtél, hogy utad során rossz irányba kanyarodtál, és így kerültél a Föld nevű bolygóra. De sajnos nem emlékszel a hazavezető útra. Felnézel az éji égre, reménykedsz, hogy oly régóta pislákoló, homályos emlékeid talán szikrát kapnak és újra lángra lobbannak. Kábultan jársz ezen a bolygón, és tudod: van valami oka annak, hogy itt vagy. Talán van valami feladat, amit el kell végezned, hogy kiérdemeld a hazavezető utat. Igen, te is csillagszülött vagy.


Az is előfordulhat, hogy büntetésből vagy a Földön, valami olyan vétségért, amit valahol máshol követtél el. Lehetséges, hogy úgy emlékszel, egy másik világban visszaéltél hatalmaddal, és most azért vagy ezen a bolygón, hogy vezekelj a tettedért. Természetesen most nagyon visszafogod magad, nehogy újra rosszra használd erődet. Sebzett lélekkel élsz, olyan fájdalmas gondolatokkal a lelkedben, amelyekkel te kínzód saját magad. Az állandó fájdalomtól kicsi maradsz, így nem áll fenn a veszélye annak, hogy újra túl hatalmassá válj. Magadat összehúzva, hatalmas bűn súlya alatt görnyedezve botorkálsz ezen a bolygón, és tudod: érdemtelen vagy arra, hogy otthon legyél. Zokszó nélkül viseled a száműzetés fájdalmát és a szégyent. Igen, te is csillagszülött vagy.
Minden csillagszülött magában hordozza ezeket az érzéseket, ott vannak mélyen memóriánkba ágyazódva. Azon tűnődünk, miért vagyunk itt, miért különbözünk annyira másoktól, miért nem illeszkedünk a normális kerékvágásba. Mintha más dal élne bennünk, mint a legtöbb emberben. A mienket, amely pedig oly mélyen érint minket, úgy tűnik, még csak kevesen hallják. És ennek a drága dalnak a töredékei tesznek képessé arra, hogy folytassuk a kutatást, mintha egy ismeretlen kirakós játék darabkáit keresgélnénk, hogy összerakjunk valamit, amely nekünk szent, ám mások számára láthatatlan.

Úgy gyűjtögetjük megvilágosodott emlékeinket, mintha gyöngyöket fűznénk fonalra, hogy újjáalkossuk az emlékezés nyakláncát.

így megy ez számtalan újjászületés során. Néha olyan jól álcázzuk magunkat, hogy már-már normálisnak, átlagosnak tűnünk, rövid pillanatokra akár úgy is érezhetjük, valóban beilleszkedtünk, bár igazából nem érezzük jól magunkat, hiszen színlelünk. Ettől gyakran szó szerint betegek leszünk, néha annyira, hogy akár bele is halunk. Aztán visszatérünk egy új testben, hogy újra megpróbáljuk.
Aztán ott vannak belső szabályaink és viselkedési kódexünk. Ezek gyakran ellentétesek a Földön éppen uralkodóakkal. Úgy tűnik, más értékrenddel születünk, és más szabályokhoz, törvényekhez tartjuk magunkat. Olyan dolgok, amelyek mindenki másnak tökéletesen elfogadhatóak, nekünk fájdalmasak, károsak, míg mi olyasmit is képesek vagyunk megtenni, ami az emberiség nagyobbik része szerint nem megengedett. Ez nemcsak összezavart minket, hanem gyakran bajba is sodort — és ez a helyzet még ma is.


Néha megadatik az az öröm, hogy olyanokkal találkozunk, akik, úgy tűnik, megértenek — talán ők is hallják a szent dalt. Micsoda adomány, ha megoszthatjuk érzéseinket valakivel, ha elmondhatjuk valakinek legféltettebb vágyainkat! E rövid pillanatoknak köszönhetően egy időre nem éreztük olyan magányosnak és elveszettnek magunkat. Néha biztató pillantásokat kapunk idegenektől, amelyek felvidítanak és reményt adtak, hogy valahol vannak olyanok, akik megértenek minket.

De többnyire fájdalmasan egyedül vagyunk, válaszok nélkül. De tovább keresünk. Tovább kiáltunk a csillagokhoz, hogy jöjjenek, vigyenek minket haza!

Még fizikailag is mások vagyunk. Ha megbetegszünk, a testhőmérsékletünk általában csökken, ahelyett hogy felszökne; alacsony a vérnyomásunk, és gyakran dugul el az orrunk. A gerincünk is különleges: úgy tudjuk hajlítani ízületeinket, ahogy senki más. De a látásunk a legkülönösebb. Teljesen más volt, mint a többieké. Mi valóban láttunk. Vagyis többet érzékeltünk annál, mint amit fizikailag észlel az ember. Képesek vagyunk belelátni a másik lényegébe, olvasni a lelkében, gondolataiban és legbelsőbb érzéseiben. Ettől az emberek kényelmetlenül érzik magukat a közelünkben, gyakran ellenszenvesek és kiközösítettek leszünk, mert látjuk a félelmeiket. Nem mintha tudatosan kémkedni akarnánk: egyszerűen csak képesek vagyunk erre minden különösebb erőlködés nélkül. Ez egyszerűen része annak, hogy csillagszülöttek vagyunk.
így éljük hát életünket — egyedül, kiközösítve, magányosan és meg nem értetten. Örökké az után sóvárgunk, hogy megértsük saját másságunkat. Állandóan a hazatérés módját keressük. Ott találunk vigaszt, ahol csak lehet — egy fellángoló barátságban, a szerelem múlandó szenvedélyében vagy a természetben.

A természet szépsége gyengéden táplál minket, csillapítja nyugtalanságunkat, leköt bennünket szüntelenül ismétlődő változásaival - a születés, halál és a megújulás körforgásával.

A természethez közel már majdnem otthon érezzük magunkat ezen a bolygón. Egyszerűsége úgy ölel keblére, mint anya a gyermekét. Táplál és véd minket mérhetetlen sebezhetőségünkben. Egy pillanatra lazíthatunk, szabadon és mélyen lélegezhetünk, amíg erőt gyűjtünk a világba való visszatéréshez.
A világ kezdettől fogva ellenséges volt velünk, bármilyen korban vagy földrajzi helyen születtünk is újjá, bár némely kultúra felvilágosultabb, némely megtestesülés sorsa pedig egyszerűbb volt. Sokféle páncéllal próbáljuk védeni magunkat, hogy elfedjük érzékenységünket. Persze, ez sosem nyújtott igazi védelmet. Végül a különböző páncélok súlya elviselhetetlen teherré válik. Már alig tudunk mozogni, mégis túlságosan sebezhetőnek érezzük magunkat.
Az idők során szinte minden létezési formát kipróbáltunk. Megtapasztaltuk, milyen szegénynek és gazdagnak, bölcsnek és tudatlannak, hatalmasnak és leigázottnak lenni. Végül az egész összemosódott. Láttunk és átéltünk mindent. Nincs több tennivaló. Az összes ősi nemzet és nép a rokonunk. Úgy ismerjük a Föld minden zugát, mint a szülőföldünket. Sok nyelvet beszélünk, a királytól a jobbágyig minden voltunk már, voltunk férfiak és nők, fiatalok és öregek, újra és újra.
E hosszúra nyúló körforgásától végül határtalan fáradtság lett úrrá rajtunk. Egy újabb gyönyörű naplemente látványa vagy egy kakas új hajnalt jelző kukorékolása már csak a csöndes kimerültség könnyeit csalja elő. Hányszor ismétlődnek még e dolgok?

Átéltünk mindent, voltunk mindenki, túl sokszor is. Az öröm és a szomorúság a végtelen ismétlődésben összemosódik.

Mégis van valami, amit még nem tapasztaltunk meg. Ez az, amit mindig is kerestünk, ami után mindig is sóvárog-tunk. Ez az emlékezés, amelyről tudtuk, hogy feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk a hazavezető utat. Igen, ez az, a legdrágább kincsünk, amit minden földi kalandunk ellenére sem értünk el...

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.