Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MILYEN ERŐS SZERETET/ÉLET VONALATOK?

2010.01.27

 Kép

 

 

 

 

Szeretett Mesterek, a harmadik/negyedik dimenzió valóságában eltöltött több ezer év alatt az emberiség mindig is arra összpontosított, hogy a körülöttük lévők szeretetét, hatalmát és megelégedését igyekezzen elnyerni, a szolár plexushoz erősített éterikus zsinórón keresztül annak érdekében, hogy elszívja mások energiáját a vízszintes szokásoknak megfelelően. A dualitás játszmája egy húzd meg/ereszd meg tánc volt, vagy egy küzdelem arra vonatkozólag, hogy ami belőletek hiányzik azt másoktól szerezzétek meg, amiről is azt gondoltátok, hogy az majd megteremti életetekben a szeretetet és az önbecsülés érzését. Anélkül, hogy felfogtátok volna, hogy mi is történik, természetszerűvé vált, hogy pozitív érzelmi energiákra és előnyökre tegyetek szert éterikus zsinórotoknak a hozzátok legközelebb álló emberekhez való erősítésével, legyenek azok családtagok (kifejezetten gyerekek vagy életetek párja), barátok, ismerősök vagy kollégák. Amikor ezt tettétek, valójában csak még inkább behálóztátok magatokat az ok és okozat karmikus játszmájába. Ez az életvonal, amit ti teremtettetek, illetve lehetővé tettétek másoknak, hogy megteremtsék ezt veletek együtt, ez mind a két oldalon működött, és mikor azt gondoltad, hogy megkapod, amire szükséged van, a legtöbbször téged is ugyanígy manipuláltak/nak vagy leszívtak/nak mások. (attól függően, hogy melyikőtök az erősebb mentálisan és érzelmileg.)

Igen, mindig is létezett az a Szeretet/Élet Vonal a Legfelsőbb Teremtőtől és Atya/Anya Istenünktől, ami vég nélkül, szüntelenül áramlik. Ugyanakkor, ahogy a korszakokon keresztül egyre távolabbra kerültetek az eredeti Élet Forrásától, ez az életvonal elérte a maximum hosszúságát és egy vékonyka Fény zsinórrá keskenyedett, ahol is az általatok befogadni képes függőlegesen áramló életadó Elixír a létminimumra apadt. Képzeljétek csak el, ahogy a vízszintes energia zsinórok egyre jobban megerősödtek egymás között, és egy óriási tekervényes hálózattá váltak, ahogy az egyre csak szőtte a maga hálóját tőletek egyre inkább eltávolodva, egyre több és még több embert magába szőve, és egyre több bomlasztó frekvencia mintát magába fogadva. Szeretnénk, ha tudatában lennétek annak, hogy a többiek milyen drasztikus és erőteljes hatással vannak rátok, a cselekedeteitekre és válasz reakcióitokra, amikor ilyen formán működtök. Ki vagytok téve így mások szeszélyeinek, és minden idők legerősebb és legnépszerűbb hitrendszereinek befolyása alatt álltok. Megpróbáltok más emberek előírásai szerint élni, és az ingatag, folyton változó divatot, tradíciókat, és szabályokat követni, amit azok alkotnak, akiknek megvan az a képességük, hogy a legtöbb energiát szipolyozzák ki a körülöttük lévőkből. Példaképnek és szakértőknek kiáltották ki magukat, ami addig tart, ameddig nem jön valaki, aki náluk is hatalmasabb, és elnyeri a „tömegek feletti uralmat” egy bizonyos időre. A múltban, és nagy mértékben a jelenben is, a Földön élő emberek nagy részét a politika, az egyházak és az ipari hatalmak irányították, mivel ezeknek a csoportoknak a jelentős része folyamatosan véleményeket és propagandát küldözget kifelé, hogy szinten tartsák a tömegeket ígéreteik által, mely szerint megoldást kínálnak mindenki problémájára, és jobbá teszik az életüket. Valódi szándékuk nem más, minthogy nyájszellemben tartsanak benneteket, ahol is önként követitek a vezetőket, anélkül, hogy megkérdőjeleznétek őket, mert ti a biztonság érzését keresitek, ahol semmiféle életpróbáló kihívásokkal járó döntést nem kell önmagatok számára meghoznotok. A valóság azonban az, hogy a legtöbb esetben burkoltan a félelemkeltés és a megfélemlítés eszközeit felhasználva szándékuk nem más, mint a tömegek irányítása és kontrollálása, és a lehető legtöbb energia kiszipolyozása az energetikai zsinór folyamatának erősítése által.

Már sokszor elmondtuk, hogy nagy bátorság és elhatározás kell ahhoz, hogy kilépjetek és túllépjetek az emberiség kollektív tudatának elfogadott és népszerű hitrendszerein, ami nem más, mint sűrű, fullasztó negatív gondolatformák összetétele, ami megfoszt benneteket saját hatalmatoktól és több ezer évre rabszolgává tesz titeket.

Hangsúlyoztuk annak fontosságát, hogy visszatérjetek „szuverén létállapototokba”, ami azt jelenti, hogy lényegében visszaszerzitek és újraintegráljátok Lényetek összes multidimenzionális aspektusát, ami előfeltétele annak, hogy a tömegek „visszatérjenek az Egység” folyamatához. Azzal kell kezdenetek, hogy elvágjátok az összes energetikai zsinórt és kötődést, amit másokkal megteremtettetek számtalan létidőtök folyamán, és felbontjátok az összes olyan megállapodásotokat, ami nem legnagyobb javatokat szolgálja többé, a múltbeli, jelenbeli vagy jövőbeli egyezségeiteket, amit ebben vagy egy másik valóságban kötöttetek. Sok gyakorlatot és instrukciót adtunk már nektek ezek végrehajtására, és erősen bátorítunk benneteket abban, hogy az ötödik dimenzióban létező Fény Piramisotokban hajtsátok végre ezeket. Abban a környezetben lélek szinten működtök, ami megkerüli az egó összes téves értelmezését és torzítását. Továbbá ez az egyik leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy egyensúlyba és harmóniába hozzátok régi karmikus dolgaitokat, miközben azon vagytok, hogy kilépjetek a karma kerekéből és belépjetek a kegyelem állapotába.

Újra kell építenetek, meg kell erősítenetek, és ki kell terjesztenetek Élet Vonalatokat, hogy fokozatosan képessé váljatok a lehető legtöbb Szeretet/Fény Elixír magatokba integrálására. Már elmondtuk nektek, hogy a Legfelsőbb Teremtő szívmagjából kiáradó kifinomult energia most leszűrődik a Földre és az emberiségre az ötödik dimenzióban található Fény Piramisokon és a Fény Mennyei Városain keresztül. Fel kell rá készülnötök, és készen kell, hogy álljatok erre a csodálatos ajándékra és Fénykeresztségre. Ahogy összekapcsolódtok, és elkezditek a folyamatot azáltal, hogy lehetővé teszitek, hogy ez az átalakulást hozó energia keresztüláramoljon rajtatok, azáltal ráléptek a felemelkedés gyorsított ösvényére. Miután látogatást tettetek a hozzátok legközelebb fekvő Fény Városban, és az egyik Felemelkedés Gyorsító Kamrában megkaptátok a kezdeti infúziót, az olyan, mint amikor megnyílik egy hordócsap, és létrejött a kapcsolat a megfelelő vibrációs frekvenciák és Élet Vonalatok között. Ezek után, mikor magatokba integráltátok és kivetítettétek a magasabb vibrációs minták minden egyes szintjét, a következő al-szintre visznek benneteket, ahol még magasabb Fény infúziót kaptok majd. És ahogy a Szeretet/Fény minden egyes magasabb szintjét lehorgonyozzátok a Földön és a világon, az automatikusan összekapcsolódik más Fénymunkások harmonikus frekvencia mintáival, ami építi, erősíti és átalakítja a Földet és az emberiséget. Fontos, hogy megértsétek, hogy nem számít hol éltek, van olyan magasabb dimenziókban létező Fény Város, ami elérhető számotokra. A Portálok személyes Fény Piramisotokból érhetőek el, ahonnan közvetlenül elvisznek benneteket a hozzátok legközelebb található Fény Városba, ahol képesek vagytok lehorgonyozni a Fény kifinomult ajándékát ugyanezen az eljáráson keresztül.

Nem látjátok ennek a tervnek a tökéletességét, és ebben játszott nélkülözhetetlen szerepeteket, ami hatalmas alkalom az emberiség számára, hogy újra önmaga mesterévé válhasson, és visszanyerje magasabb létállapotát? Lassacskán többé már nem lesznek rátok hatással a horizontális zűrzavaros frekvenciák, mivel a Fény átalakító mintái ki fogják tisztítani az erő mezőtökben és az azon túl található torzulásaitokat. Erőteljes, harmonikus vibrációs mintákat fogtok magatokból kisugározni, ami egy végtelen jelként fog előttetek, mögöttetek, jobb és bal oldalatokon sugározni, aminek következtében elszigetel majd benneteket, valamint kiegyenlíti és lecsillapítja a káosz következtében fellépő zavaros és torzulást szenvedett energiákat ösvényeteken.

Lényeges megértenetek, hogy az Isteni Terv minden fázisa holografikus lenyomattal rendelkezik a Föld aura mezejében, és létezik egy kód, vagy egy éterikus impulzus, ami lángra kapott mindannyiótokban, vagy majd a megfelelő időben lángra fog kapni. Ez az impulzus noszogatni, bátorítani és inspirálni fog benneteket, hogy beteljesítsétek a terv rátok vonatkozó nélkülözhetetlen részét. Ez nagyon körültekintően lett megtervezve, mégpedig úgy, hogy ha valamelyikőtök feladná, úgy mindig lesz egy másik bátor lélek, aki készen áll a kijelölt küldetésre. Az Isteni Terv nem hiúsul meg, mert biztonsági kóddal van ellátva. Azok, akik nem lépnek előre, és nem teljesítik a számukra kijelölt feladatot, ez egy remek alkalom eltévedni, és elég gyakran az történik, hogy az ilyen lélek az átmenetet választja. Ugyanakkor semmi nem vész el, mert ők is kapnak majd a jövőben egy új lehetőséget, hogy igényeljék mesterlétüket és beteljesítsék az Isteni Terv rájuk vonatkozó részét.

Nem számítanak a hiedelmeitek, mert a változás mennyei szelei egyre inkább erősödnek, ahogy behatolnak mindenbe és mindenkibe a Földön. Mindennek ki kell alakulnia vagy át kell ruházódnia, semmi nem maradhat többé statikus. Ahogy mesterlétetek elérése felé igyekeztek, egyre inkább magabiztossá váltok, és elfogadjátok a személyes élményeitek által nyert igazságokat, amit Felsőbbrendű Énetek érvényesít. Többé már nem fogadjátok el a dogmatikus, vak hit felfogásait, hanem saját lelketek/szívetek folytonos megfigyelése által tesztek szert új ideákra és teóriákra. Időről időre figyelmeztettünk titeket, hogy ne fogadjátok senkinek az állításait addig, amíg azok nem érvényesülnek saját igazságaitokként.

Sokan elkezditek kifejleszteni tisztánlátó és tisztánhalló képességeiteket, ugyanakkor vagy kényelmetlenül érint titeket nyiladozó érzéken túli érzékelőképességetek, vagy pedig bizalmatlanságotok folytán elutasítjátok a belülről kapott információk nagy részét. Itt az ideje, hogy mindannyian kifejlesszétek és használatba vegyétek „magasabb érzékeiteket”, és minél hamarabb így tesztek, annál hamarabb váltok önmagatok mestereivé.

Sokan félreértelmezik a tisztánlátás képességét, mikor azt hiszik, hogy az kizárólag úgy lehetséges, hogy az ember képeket vagy egy mozgófilmet lát az elméjében. Pedig sok ember gondolat csomagokat vagy holografikus képeket kap az elméjébe, amit meg kell fejtenie. A tisztánlátó képesség általában apró spontán belső meglátásokkal kezdődik, és van, aki elkezdi látni az emberek körül lévő aurát, vagy Fényvillanásokat kezd el látni a szeme sarkából. Amikor a harmadik szem elkezd megnyílni, vagy amikor aktiválódik, gyakran előfordul, hogy meditáció közben geometriai fény alakzatokat, vagy gyönyörűen pulzáló, színes kaleidoszkópot lát az egyén. Egyáltalán nem szokatlan dolog, a „lehetséges jövőre” vonatkozóan holografikus gondolat csomagot kapni, vagy olyan üzenetet, amit a Felsőbb Én ily módon próbál eljuttatni a személyhez. A lehetséges jövő mindössze egy valószínűség, és a pozitív szándék által bármikor megváltoztatható vagy hatástalanítható. A megkülönböztető képesség legyen mindig az első és a legfontosabb, mielőtt a személy elfogad vagy eljár bármiféle információt illetően, bármilyen forrásból jöjjön is az. Ez az első szabály önmagatok mesterlétének elnyerése folyamán.

Fontos dolgok kapcsán, és még mielőtt cselekedni kezdenétek azzal kapcsolatosan, amit valaki mondott nektek, vagy ami valaki máson keresztül érkezett el hozzátok, minden esetben kérnetek kell az információ érvényesítését a fizikai kifejeződésben, és így tudni fogjátok, hogy az információ pontos. Felsőbb Énetek, és a Fény Lények nem bocsátkoznak jóslatokba, mert ők pontosan tudják, hogy az emberiségnek adott szabad akarat ajándéka következtében mennyire gyorsan meg tud minden változni. Nagyon sok „lehetséges jövő” létezik, és ha valaki előre megjósol egy jövőbeni eseményt, olyankor a jövőbelátó általában a legvalószínűbb lehetséges jövőre összpontosít információnyújtás közben. Pedig hát minden megváltozhat egy szempillantás alatt, és ez gyakran meg is történik, mikor az energia az egyik lehetséges eseményről a másikra mozdul. A jövőben bekövetkező világkatasztrófára vonatkozó előrejelzéseket sokszor megjósolnak, aminek kapcsán használatba lehet venni a szabad akarat ajándékát és ezáltal olyan energiákat lehet társteremteni, ami aztán megváltoztatja jóslatot, és egy jobb jövő kerül megteremtésre. A tisztánhallás általában egy belső tudásnak tűnő érzéssel kezdődik, valamint kis egybeesésekkel és apró csodákkal. Néha egy belső ihlet felvillanásaként érződik, ami rendszerint új vagy friss fogalmakat illetve információkat von maga után. Úgy tűnhet, mintha gondolatok, szavak áramlanának az elmétekbe, és ezt vagy kíséri egy „hang” az elméből, vagy nem. Elkezdhettek válaszokat kapni a kérdéseitekre, valamint olyan információkat, amik egyre összetettebbekké válnak, ahogy ti is egyre inkább gyakorlottabbak és bejáratosabbak lesztek a magasabb vibrációs mintákban, vagy a finomabb kozmikus információkban. Ez azt eredményezheti, hogy jelenlegi tudásotokat meghaladó, részletes információkat tudtok majd befogadni; ugyanakkor annak is tudatában kell, hogy legyetek, hogy ezzel elkerülhetetlenné válik, hogy feldolgozzátok és integráljátok, valamint tetté váltsátok a nektek adott magasabb igazságokat vagy fogalmakat, mielőtt további vezettetést kapnátok. Hamarosan megtanuljátok, hogy ezek az ajándékok nem a szórakoztatásotokra vagy az egótok kielégítésére szolgálnak, és ha nem maradtok a saját középpontotokban, és nem mindenki legnagyobb javára fókuszáltok, nagyon rövid idő alatt elveszítitek az így nyert képességeiteket. A Szellem soha nem bőbeszédű vagy negatív, és minden magasabb forrásból származó információ mindig is inspiráló, felemelő, bátorító és vezettetést nyújtó, és soha nem parancsoló, nem hízeleg az egónak, vagy nem követel magának alapvető fennhatóságot. A magasabb vezettetés mindig mindenki legnagyobb javát szolgálja, nem csak a kiválasztott kevesekét. Vezetőitek és angyali segítőitek információkkal szolgálnak majd számotokra a megvilágosodás felé vezető utatokon; de soha nem adnak megoldásokat a problémáitokra, vagy információt egy „nagy kihívást jelentő helyzetetek” megoldására vonatkozóan, vagy egy élet leckétek megoldására. Ez ellentétes lenne az univerzum törvényeivel.

Itt az ideje, hogy lassan elkezdjétek befogadni saját válaszaitokat és vezettetéseteket belülről, amint arra Isteni Születési Jogotokként igényt tartotok. Itt az ideje, hogy a legmagasabb igazságotok szerint éljetek, hogy Lényetek minden egyes aspektusát tudomásul vegyétek és integráljátok, és elfogadjátok mester köpönyegeteket. Szeretteim, felajánlom nektek ragyogó Fénykardomat, az Isteni Akarat, Igazság és Bátorság Kardját, hogy segítségével megszabaduljatok a múlt illúzióitól és bilincseitől. Gyertek, és én vezetlek és támogatlak titeket, ahogy ennek a nagyszerű kalandnak a kezdete óta mindig is tettem.

Mindig veletek vagyok!

Mihály Arkangyal Vagyok.

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.